top of page

Őszinteségben,

egyetértésben,

szeretetben

együtt zenélni.

Mihók Anita

Mihók Anita

"Mihók Anita gyerekkora óta foglalkozik zenével. Kisiskolás korában 6 évig zongorázott, majd 13 évesen kezdett gitározni. Már gyerekkorában rendszeres résztvevője volt kulturális eseményeknek, koncerteknek, szerepléseknek az iskolában és azon kívül. A gimnázium után sikeres felvételit tett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolára, ahol klasszikus gitárosként diplomázott 1992-ben. Már a főiskolai évek alatt érezte, hogy a kötött klasszikus műfajban nem tud úgy kiteljesedni, ahogy szeretne. Mivel már kamaszkorában is írt dalokat, egyre jobban érdekelte az alkotás és az improvizáció. Ezért jazz gitárt és éneket tanult évekig, majd elkezdte kialakítani saját stílusát. Egy szál gitárral és énekhangjával először a bossa nova-k világában mélyedt el, majd saját számokat kezdett írni, melyek a latin irányvonalat képviselik jazzes elemekkel, sok improvizációval. Szólóműsorával évekig szórakoztatta a belváros szívében található Biarritz étterem törzsvendégeit. Itt sok művész, üzletember, befolyásos és közéleti személy, és rengeteg külföldi is előfordult. Erről a helyről rengeteg egyéb koncert felkérést is kapott. Meghívást kapott Németországba, Svájcba, Lengyelországba, Kanadába, és sok belföldi megkeresés is érkezett.  Itthon több rendezvényiroda szervezésében lépett fel, szerepelt különböző tévéműsorokban és fesztiválokon.
2003-ban megalapította trióját, a Samba De La Noche zenekart. Hosszú évekig nagyon aktív, sikeres utat jártak be.
2009-ben a Duna TV egy 2 órás koncertfilmet készített „La Nita és barátai” címmel, ami összefoglalta 15 év munkáját.
 
Időközben Anita fokozatosan egyre nagyobb figyelmet szentelt spirituális fejlődésére.
​Ez az érdeklődés gyerekkora óta élt benne, de igazán tudatosan ezek után kapott teret életében.
A zenélés mellett elkezdte felfedezni saját spirituális belső természetét, erejét, lehetőségeit, és egyre több dolgot kezdett tanulni a témában. Az energiagyógyászat, a meditáció, a mantrák világa az első lépés volt önmaga megismerése felé.
2010-ben készített egy lemezt LANITA MANTRA címmel. Imák, mantrák, gondolatok... Ez volt az első lépés, hogy a zenében is megjelent ez az irány. 
Közben felbomlott a Samba De La Noche trió és érezte, hogy új vizekre evezne. Több zenekarnak is alkalmi fellépője volt. Kereste az új utakat.
2011-ben megalakult a Duo DiVino, Forgách Péter mandolin művésszel, akivel klasszikus és jazz feldolgozásokat adtak elő. Később trióvá alakult ez a formáció Boldoghy Kummert Péter nagybőgőssel. Több koncert meghívást kaptak Ausztriába és Olaszországba.
 
Ugyanebben az évben felkérték Anitát egy életrajzi filmhez, hogy ő írja a zenéjét, és a filmben ő maga adja elő a dalokat. A Szőnyi Zsuzsával készített portréfilmet Ordódy György rendezte. 
 
Közben aktív tagja a Sol Y Sombra hat tagú latin zenekarnak is, majd egy újabb formáció is létrejön MAGMA néven. (Simkó-Várnagy Mihály - elektromos cselló, loop pedál; Balázs Mátyás - fuvola, Takács Márton - ütőhangszerek, Anita - ének, gitár)
Ez a zenekar főleg saját számokat játszott. Mivel mindenki nagyon foglalkoztatott zenész volt, ez a formáció a nehéz egyeztetések miatt nem tudott hosszú távon működni.
 
Közben a spirituális fejlődés része lett a chikung és a rezgésterápia is. Egy taichi mester megrendelésére zenét írt és vett fel egy gyakorlatsorhoz, majd egy másik meditációs lemezt is készített. Egy évig élőzenés chikung foglalkozásokat tartott mesterével.
Anita egyre inkább úgy érezte, hogy muszáj egy irányba terelni a dolgokat. Muszáj megteremteni az EGYséget.  Fontos, hogy ezek a dolgok ne különálló részét képezzék életének, hanem részei legyenek a hétköznapjainak, a munkájának, a kapcsolatainak, a zenéjének. 
Ezért egy egész új irányt vett.
2014-ben megalakult az ATMA SOUND duó, ahol Szilvágyi Sándorral saját, improvizatív, misztikus zenét hoztak létre. Az éteri hangú Bells (hangdrum), az effektezett gitár és a transzcendentális ének különleges hangulatot teremtett. Egy nagyon sikeres évet töltöttek együtt, ami alatt rengeteg lakáskoncertet, klubkoncertet adtak, meghívást kaptak az összes magyar ezoterikus fesztiválra, és készítettek egy gyönyörű lemezt.
Emberi okok miatt mégis elváltak útjaik.
 
De Anitának ez új lendületet adott, és már pontosan tudta, mit akar. 
Az élet alakulása is hozzásegítette, hogy találkozzon a megfelelő emberekkel.
Így megalapította eddigi legsikeresebb, legimpulzívabb, legdinamikusabb, legspirituálisabb zenekarát két olyan emberrel, akikkel teljes harmóniában, őszinteségben, egyetértésben, szeretetben, egymást inspirálva tudnak együtt dolgozni, és akikkel közös célokat tudnak kitűzni. Ez a SAMSARA BOULEVARD.
 
Anita effektezett gitáron játszik, énekel, időnként engedi felszínre törni a régmúlt életeket idéző sámánisztikus hangokat, többször sámándobon is közreműködik, helyenként improvizatív dallamokkal díszíti a tiszta hangzású mantrákat.
 
Schrenk Judit gyönyörű hangú mantra énekes, emellett sok autentikus hangszerrel gazdagítja a hangzást, effektezi a zenét. Gongok, nyelves dob, sámándob, hangtálak, csörgők, esőbot, chimes, és rengeteg apró hangszer megszólaltatója.
 
A dalok a világ számos részéről hozott mantrákra épülnek, teljesen egyedi feldolgozásban hangzanak el. A különleges hangszerek mellett nagy szerepet kap a többszólamú éneklés. A meditatívtól a pörgős, transzos mantrákig sokféle hangzás, változatos ötletek teszik érdekessé a zenét."

"Segíteni a HANG által."

Zoli5_edited_edited_edited.jpg

"Dobok útján népzene és jazz, világzenéből megérkezés a mantrák szív terébe."

bottom of page